Learn Gestalt

Hong és Yuen jegyesek voltak. A nõ 35, a férfi 43 éves volt. Egy bonyolult vita miatt jöttek, amit nem tudtak megoldani. A tradíciónak megfelelõen Hong azt szerette volna, ha a házasságot követõen anyja hozzájuk költözik, Yuen pedig egyáltalán nem értett ezzel egyet.

Miután picit utánanéztem származásuknak, megkérdeztem, mi aggasztja õket legjobban a házasságkötést tekintve. Mindketten egyetértettek, hogy ez volt a kényes pont. Ugyanakkor nem igazán beszélgettek a helyzet jövõbeli lehetséges kimeneteleirõl részletesen. Így elõször visszaléptem és egy szélesebb perspektívát tártam eléjük. Jelzõt helyzetem az egyik végre, ami a tradícionális kínai házasságot jelezte, egy másik szimbólum pedig a modern kapcsolatot mutatta a másik végén. Ezután megkértem õket, helyezzék el magukat ezen a skálán. Hong 30%-ra volt a tradícionális végtõl, Yuen 30%-ra a moderntõl.

Elmagyaráztam nekik, hogy ez itt az alapvetõ probléma, és hogy rengeteg konkrét eset lehet, amikor egy efféle nézeteltérés felütheti a fejét egy konfliktus során. Kértem, foglaljanak állást az ügyben. Hong számára fontos volt, hogy jó legyen a kapcsolat kiterjedt családdal. Azt akarta, hogy Yuen „gyengéd legyen és kedves." Yuen ezzel szemben azt akarta, hogy párként a családtól külön és függetlenül éljenek, és hogy saját maga intézhesse ügyes-bajos dolgait.

Tehát elõször arra kértem õket, mondják ezt egymásnak: „Látom, hogy te más vagy és ez nehéz." Ez a folyamat szembesítette õket különbözõségük valóságával. Hong megpróbálta hozzátenni: „És remélem, majd megváltozol", de megállítottam – ez pároknál egy alapvetõ probléma, abban reménykednek, hogy a másik (idõvel) megváltozik.

Azt kértem, ezzel folytassák: „ Látom a különbséget köztünk; talán nem értek egyet a nézeteiddel, de tisztelem az álláspontod." Ez mindkettejük számára nehéz volt, Yuen ellenállást tanúsított, mert úgy érezte, ezáltal megadja magát Hong elvárásainak. Elmagyaráztam, hogy a tisztelet nem jelent egyetértést, így végül hajlandó volt együttmûködni.

Rengeteg érzés szabadult fel bennük, míg ezt mondták – fel kellett hagyniuk azzal, hogy megpróbálják meggyõzni a másikat, és csak úgy látni õt, ahogy van. Ez mindig fenyegetõ a párok számára. Yuen ebbéli szorongása különösen érthetõ – nem csak ahhoz ragaszkodott, hogy a ház az övék legyen, attól is félt, hogy a Hong oldaláról érkezõ tradíció miatt felül lesz bírálva, valamint eleve attól a ténytõl, hogy õ egy nõ volt egy továbbra is patriarchális világban.

Úgyhogy meséltem Hongnak John Gottmann párokkal végzett kutatásairól – szerinte azok a házasságok voltak a legsikeresebbek, ahol az adott férfi hajlandó volt arra, hogy felesége befolyást gyakoroljon rá. Szerkezeti értelemben ez a leginkább valószínû, hiszen az élet legtöbb területén a férfiak töltik be a hatalmi pozíciókat. Tovább mentünk azzal a céllal, hogy segítsek nekik megoldani ezt a problémát. Elmondtam, hogy néhány ügy valóban és/vagy helyzet. Ugyanakkor más eseteknek vannak kreatív megoldásai. Yuen legalább az estéket kettõjüknek szerette volna. Hong azt javasolta, az anyja jöhetne hozzájuk napközben, mivel egyébként is irodaként használta az egyik szobájukat a földszinten. Yuen egyetértett.

Megkérdeztem, Yuen mit javasol. Azt sdzerette volna, ha a hétvégéket kettesben töltik, azzal az engedménnyel, hogy a szülõk néha jöhetnek látogatóba ebédre. Hong nem szeretett volna ennyire szigorú megkötéseket. Rámutattam arra, hogy egy tárgyalásban határozott kereteket kell szabni. Így átbeszélték a részleteket és végül egyezségre jutottak. Hong arca csalódott lett. A beszélgetés meglepõen könnyen ment, és túlléptek az ezzel kapcsolatos korábbi érzelmi kitöréseiken. Sikerült megegyezésre jutniuk a kérdést illetõen. De aztán Hong azt kérdezte: „Hogyan fogok errõl beszélni anyámmal?" Õszintén szomorú volt: egy, a fejlõdést elõsegítõ feladat állt elõtte, õ pedig megrettent ettõl.

Yuen szintén lehangolttá vált és sírni kezdett. Attól félt, Hong visszavonja a megállapodást és ragaszkodni fog ahhoz, hogy a tradíciót folytatni „kell".Megpróbált vitába szállni Honggal. Megállítottam és megkértem, vessen egy pillantást párja arcára. Erre csak nehezen volt hajlandó, nagyon mérges volt és ijedt. Mikor mindkét fél rossz hangulatban van, nehéz féken tartani magunkat és ott lenni a másikért. Azt kértem, tegye ezt meg. A férfiben küzdött a felelõsségtudata és az, hogy kapcsolata élvezzen prioritást. A nõ volt az, aki az ülést kezdeményezte, és akinek több pszichológia tudás volt a birtokában. Így rá koncentráltam és támogattam õt. Megkértem, hogy jöjjön igazán a jelenbe és lássa szerelme küzdelmét. Ezt nagyon nehéznek találta, de továbbra is rá figyeltem. Rámutattam, hogy a szeretetet is választhatja ebben a helyzetben. Azt kérdeztem, látja-e mennyire õszintén küzd a férfi és tudja-e szeretni õt ebben a helyzetben annak ellenére, hogy másképp látja a dolgokat?

Yuen félretette félelmeit, ettõl megváltozott. Azt mondta: „Soha nem fogom elfelejteni, hogy szeretni akarlak, még ha különbözünk is." Ez egy mélységes pillanat volt köztük, ami nekem is könnyeket csalt a szemembe. Túlléptek nézeteltéréseiken, és jelentõsen elmélyítették szerelmüket és a szeretethez való fogékonyságukat. A férfi úgy érezte, igazán értik, és azt mondta a nõnek: „Te most gyengéd és kedves vagy hozzám". Mindketten vállalták a kockázatot és együtt érkeztek egy új helyre.

Rámutattam, hogy lesznek még ehhez hasonló felmerülõ problémák, de már tudják, hogyan kezeljék õket. A Gestaltban kíváncsiak vagyunk a különbségekre, mert a potenciális jó kapcsolatot látjuk bennük. Ez megkívánja, hogy kiálljunk magunkért a kapcsolódási pont határán, és hogy érdeklõdjünk a másik iránt. A legtöbb ember számára ez nehéz és általában segítségre van szükségük, hogy képesek legyenek megtenni. A segítségnek egyszerre kell gyakorlatinak – a „hogyan" - lennie, valamint emocionálisnak. Kellemetlen tud lenni, amikor szembetalálkozunk a különbségekkel, az emberek gyakran mérgessé vagy ingataggá válnak. Mikor Yuen képes volt jelen lenni önmagával, és Honggal, mikor õ sebezhetõ volt, egy lehetetlen helyzet képes volt megváltozni.