Case #30 - Egy jó ok, hogy ne érezz szexualitást


Bridgit arról számolt be, hogy 'jeges' érzés szokott lenni a háta alsó részén és a nemi szervek területén. 5 éve elvált és még nem talált másik kapcsolatot. Elmondta, hogy a férje bántotta. Sohasem volt nagyon fogékony a vele való szexre, habár a férje számos módon próbálkozott, és a kapcsolatnak sok jó oldala is volt.

Megkérdeztem Brigitet, hogy hogyan bántotta őt a férje, de úgy találta, nehéz lenne pontosan megmondani. Azt mondta, úgy érezte hozzá van láncolva, ezért itt érezte bántva magát. De úgy tűnt, semmilyen különös bántalmazás nem történt a férj részéről Tehát a nyilak másfelé mutattak. Ezután Brigit arról számolt be, hogy nem igazán sok érzése van a testében, pont. Most belevittem magam is, és elmondtam neki saját szétszakítottságomat, hogy milyen nehéznek is találom, hogy teljesen a testemben legyek.

Azt mondta, azt gyanítja, hogy nála ez abban gyökerezik, hogy szemtanúja volt, amint a szülei verték a fivérét 8-16 éves korában. Ezután a fiút elrabolták csempészek, és csak 5 éve volt, hogy levelet tudott írni és kiszabadult onnan. Habár ezután az utcákon kóborolt a többi koldussal, lopott, többször volt börtönben és még tőle is lopott, amikor segíteni próbált rajta. 15 évvel ezelőtt meghalt az apjuk, és Brigit arról számol be, hogy azóta a fivére jól van, boldog és jó életet él.

Ennek ellenére még mindig nagyon fáj neki és bűnösnek érzi magát amiért nem volt képes tenni semmit a verések ellen. Rámutattam, hogy soha nem kapott semmiféle támogatást abban az időben – senkit, akivel beszélhetett volna, senkit, aki vigasztalta volna. Azt javasoltam, hogy mivel a fájdalom még mindig nagyon is jelen van benne, mellé ülök, átölelem, hogy érezhesse a támogatást, amit soha nem kapott meg. Hogy meglegyen az az érzése, hogy akkor is vele vagyok ott.

Amint ezt megtettem, elkezdett zokogni mélységes mély fájdalommal, levegő után kapkodva. Szorítottam őt, mélyeket lélegeztem, nagyon is jelen voltam, figyeltem a szörnyű fájdalmat a sírásában. Jó sok idő után sírása abbamaradt, megnyugodott. Mondtam néhány értékelő szót.

Ezután kiegyenesedett és rám nézett. Azt mondta: „ Most szeretnék önnek adni valamit".Éreztem a fordulatot benne és az én energiámban.. .Mondtam, hogy érzem, érzem, hogy felmelegszem. Beszámolt róla, hogy ő is melegebbnek érzi magát, az egész testében.

Megkérdeztem, hogy mit akar adni nekem, de egy ideig küszködött a szavakkal. Aztán azt mondta:" Szeretném megcsókolni a szemed a szememmel". Éreztem, mennyire nyitott és hogy áramlik az energia köztünk. Azt mondtam, most a testedben vagy, és kész vagy egy kapcsolatra. Bólintott.

Nem ragadtam le az első felállásnál, amit felhozott (fagyos érzések), sem a másodiknál (az érzések hiánya a teljes testben).Párbeszéddel válaszoltam és vártam, amíg valami más felbukkan. Ez volt az ő befejezetlen dolga a családjával. Ilyen trauma szemtanújának lenni mély nyomot hagyott benne, és noha a fivére végül rendbe hozta az életét, ő még mindig ragaszkodott a fájdalomhoz és a bűntudathoz Nem tudott tovább lépni amíg valaki nem látta őt ebben a fájdalomban, és nem támogatta őt teljesen ott.

Feltételezhetjük, hogy ez az élmény egy mélységes gyógyulási folyamatot indított el, amely megengedi neki, hogy elengedje a fájdalmat és bűntudatot, hogy visszatérjen a testébe és elérhetővé váljanak szexuális érzései.



 Bejegyezte:  Steve Vinay Gunther